Felújították a dezsőházi világháborús emlékművet [AUDIÓ]

A munkálatokat a Bethlen Gábor Alap támogatta, a restaurálást Kocsis Rudolf szobrász irányította.

Vasárnap a dezsőházi temetőben, a Mindenszentek-napi litánia után ünnepélyesen átadták a restaurált első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Bethlen Gábor Alap által kiírt, Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatása című pályázaton elnyert magyar kormánytámogatással újított fel a Pro Move Arad Egyesület. A munkálatok Kocsis Rudolf aradi szobrászművész és restaurátor, egyetemi docens szakmai irányításával folytak.

Faragó Péter, Pataky Lehel Zsolt és Petar Stojanovic

Az ünnepségen Pataky Lehel Zsolt újságíró, az Aradi Hírek alapító-főszerkesztője, az egyesület elnöke ismertette a külhoni magyar területeken található világháborús emlékművek felújítására meghirdetett program lényegét. Hangsúlyozta, hogy a világháború befejezésének centenáriumához közeledve tudatosítani kell mindenkiben: a nemzet a hatalmas területi veszteségei mellett az emberáldozatokról sem feledkezhet meg, hiszen nagyon sok hőse idegen földben, talán jeltelen sírban nyugszik, ezért a szülőhelyeiken kell emlékműveket állítani számukra, vagy a már meglévőket az utókornak kötelessége ápolnia. „A felújítás, az odafigyelés remélhetőleg erősíti a magyar identitástudatot még az olyan elszórványosodotott vidékeken is, mint az Arad megyei Dezsőháza” – tette hozzá az egyesület elnöke.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke elismerően beszélt arról, hogy egy ilyen kis létszámú magyar közösségnek, mint a dezsőházinak az elődei méltó emlékművet állítottak a hőseiknek, és a mai maroknyi magyar is minden évben megemlékezik a száz évvel ezelőtt Európa-szerte elhunyt hőseire. „Egy olyan harcban haltak meg, ami nem a mi háborúnk volt. Az ország azonban mégis belekeveredett, és népünk négy év alatt több mint 600 ezer magyar fiatalt veszített. Európa számos frontján haltak meg. A közös emlékezés megtartó erejében bízva azt kívánom, hogy tíz vagy akár ötven év múlva is itt legyünk, emlékezzünk a hazáért a halált vállaló hőseinkre, s ezen a vidéken is legyenek, akik továbbviszik az ezeréves magyar identitást” – mondta Faragó Péter.

A beszédek után Petar Stojanovic plébános megáldotta a felújított emlékművet, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az RMDSZ nevében Faragó Péter és Szabó Mihály aradi városi tanácsos koszorúzott.

A műkő obeliszken két márványtábla látható: a nagyobbik az 1914–1918 között elesett 28 dezsőházi honvédnek a nevét tartalmazza, az utólag felszerelt kisebbiken pedig további hét, a II. világháború során 1942-ben elhunyt dezsőházi neve olvasható.

Dezsőházát a 19. század végén alapította Deseő Ádám seléndi földbirtokos. Aradtól 50 kilométerre északkeletre, a Zaránd-hegység északi és a Béli-hegység délnyugati dombságainak találkozásánál fekszik. Az 1960–1970-es évekig színmagyar település volt, az erőszakos iparosítás miatt azonban a munkaképes lakosság Aradra és környékére költözött a jobb munkalehetőség miatt, míg a faluba a gyoroki szőlő- és borgazdaságnál dolgozó moldvaiakat telepítettek be. A 2011-es népszámlálásákor mintegy hetvenen vallották magukat magyar nemzetiségűnek, de becslések szerint ma már ennél kevesebb magyar él a településen.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült összeállítást az ünnepségről:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.