Erdős Bálint: az isteni gondviselésnek köszönhetek mindent [AUDIO]

Isteni gondviselésnek tekinti Erdős Bálint azt, hogy több mint egy évtizede ő látja el az Arad megyei Szinte (ahogy a helybéliek mondják: Nagyszintye) község polgármesteri teendőit.

A többségében román lakosságú, három településből álló község RMDSZ-es elöljárója egy szomorú véletlen folytán ült először a polgármesteri székbe. Az addigi román polgármester váratlan halála miatt Erdős Bálintot mint alpolgármestert bízták meg a község vezetésével, aztán a következő évben kiírt időközi választást – amelynek vasárnap volt a 15. évfordulója – is megnyerte.

S azóta négyévenként ő kapta meg a Körös-közi község szavazói többségének a bizalmát. Erdős Bálint idén is indul a helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjeként. Mint mondja, a helybeliek kérésére, mert bár nagy közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, most is úgy érzi, mint az első nap: ez a feladat nagy felelősséggel jár.

Erdős Bálint Pataky Lehel Zsoltnak mesélt közigazgatási munkásságáról a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.