Ennyi koronavírusos diákot és tanügyi alkalmazottat diagnosztizáltak

A második félév kezdete óta 17 diáknál és 12 tanügyi alkalmazottnál mutattak ki koronavírus-fertőzésre utaló jeleket Arad megyében, de közülük csak 9, illetve 5 esetben bizonyosodott be a betegség.

Az Arad Megyei Tanfelügyelőség aztután tisztázt a helyzetet, hogy Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter azt mondta, hogy a február 8. után fertőzéssel diagnosztizált diákok fele Arad és Kolozs megyei, és ez a kijelentés elrettentően hathat önmagában.

A tanfelügyelőség a pénteki közleményében azt írta, hogy február 8. óta 17 diáknál és 12 tanügyi alkalmazottnál voltak fertőzésre utaló jelek, de pénteken a konkrét iskolai esetek száma 9, illetve 5 volt. A diákok esetében három gyereket gyorstesztnek vetettek alá, ami elsőre pozitív lett, de utólag a PCR-teszt negatív eredményt adott, míg további 5 diák valóban fertőzöttnek bizonyult, de ők nem is jártak iskolába, hanem online oktatáson vettek részt. A tanügyi személyzet esetében a pénteken jegyzett különbség abból adódott, hogy a a 12-ből 7-en nem is jártak be a tanintézetekbe, hanem online órákat tartottak.

A fertőzéseket egyébként feltehetően egyikük sem az iskolába kapta el, hanem még a félév előtti vakációban betegedhettek meg.

A tanfelügyelőség hozzátette, hogy bár az elemi osztályosok bejárhatnak az iskolákba, három megyeszerte osztály fertőzés miatt online oktatásra tért át. Arad megyében egyébként 280 tanitnézmény 26 660 diákja tanul az első számú forgatókönyv szerint, azaz az iskola minden diákja jelen lehet; 154 másik intézményben a második forgatóköny érvényes (az elemisták és a végzős évfolyamok járnak be), ami 18 768 diák esetében fizikai jelenlétet eredményez, 13 604 tanuló pedig távoktatásban részesül; a harmadik forgatókönyv (csak az alsósok járnak be) 7 tanintézményre vonatkozi, ebben az esetben 680-an vannak jelen és 647-en online.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.