Emléktábla-avató Nagyvarjason

Szombaton tartották meg a Nagyvarjasi Falunapot és egyben a nagyvarjasiak II. világtalálkozóját, amelyre hazavárták a közigazgatásilag Nagyiratos községhez tartozó faluból elszármazottakat is.

A rendezvényen emléktáblát avattak a római katolikus templom falán a falu neves szülötte, Oláh Sándor szobrászművész tiszteletére, akinek a Gábor Áron-szobra Kézdivásárhely főterét díszíti (erre utal az emléktábla, az aradi Szűcs Gábor kőfaragó-vállalkozó munkája).

A rendezvényen bemutatták a Nagyvarjasi Kalendáriumot, amely helyi értékek és népszokások, hagyományok egyfajta tárházaként menti át a régmúlt időket az utókornak, és amely Nagy István és Szabó István tanáremberek, a falu szülötteinek gondozásában jelent meg.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.