Emelik a jegy- és bérletárakat a strandon és a műjégpályán

Az aradi önkormányzatnak alárendelt Recons Rt. új jegy- és bérletárakat dolgozott ki a kezelésébe tartózó városi strandra és műjégpályára.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint jövőre 20 lejbe kerül majd egy teljes áru belépő (a jelenlegi 13 helyett) a Neptun-strandra, 2019-ben pedig 22 lejbe. A diákoknak, 25 év alatti egyetemistáknak, nyugdíjasoknak és mozgásukban korlátozottaknak (vagy szellemileg sérülteknek) továbbra 10 lejt kell majd fizetniük, míg a hét éven aluliaknak ingyenes marad a beugró.

A teljes szezonra szóló bérletért 750 lejt fizetnek ki 2018-ban, illetve 800 lejt 2019-ben azok, akik ezt a módját választják a belépésnek (a kedvezményes ár 325, illetve 400 lej). Az egyszemélyes tárolófülke bérleti díja 250, illetve 290 lejre módosul a következő években, míg a kétszemélyes 410, illetve 470 lejért bérelhető.

A kereskedelmi célú területalapú bérleti díjak változatlanok maradnak, csakúgy, mint a vendéglői teraszok, sportpályák, napozóágyak, pingpongasztalok, molinók stb. bérleti díja. A szabadidós házikókat is ugyanolyan áron lehet majd kibérelni, árverésen.

A váraljai műjégpályán a 2018-as téli szezonban 16, a 2019-esben 18 lejbe kerül majd egy óra (illetve 18 és 21 lej a másfél óra). Korcsolya 9 lejért bérelhető egy órára (10-ért másfél órára), ugyanez 2019-ben 10 lejbe kerül (illetve 11-be).

A határozattervezetet még csak ezután bocsátják közvitára.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.