Elhunyt Zilahi András kisiratosi plébános

Méltósággal viselt betegeskedés után a szombatra virradó éjszaka elhunyt Zilahi András kisiratosi római katolikus plébános.

A hírt megerősítette Andó László helyi alpolgármester, az egyháztanács tagja.

A tisztelendő 67 éves korában, a kórházban adta vissza lelkét a teremtőnek. Az egyházférfit néhány napja utalták be megromlott egészségi állapota miatt. Értesüléseink szerint a két évvel ezelőtti autóbalesete óta sokszor gyengélkedett.

Zilahi András 1955. január 6-án született Gyorokon, és 1982. június 20-án szentelték pappá; Kisiratoson 27 éve szolgált, ott is helyezik végső nyugalomra október 3-án, hétfőn 15 órakor.

Szombaton 18 órakor a kisiratosi temető kápolnájában virrasztást tartanak, vasárnap 18 órakor a kisiratosi plébániatemplomban gyászmisét mondanak lelki üdvéért.

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.