Egy 81 éves nő halálát is a koronavírusnak tulajdonítanak

Elhunyt csütörtökön egy 81 éves, súlyosan beteg Arad megyei nő, akinek az egészségi állapotát befolyásolhatta a beigazolódott koronavírus-fertőzés.

A hivatalos kormányzati tájékoztató portál szerint az áldozat leukémiában szenvedett. Azt is írták, hogy április 30-án diagnosztizálták a vírusfertőzést nála.

Vele együtt már 77-re nőtt Arad megyében a koronavírus-járványnak tulajdonított halálos áldozatok száma. Jelenleg 27 fertőzött személyt ápolnak kórházban.

Országszerte 1159 halottat tartanak nyilván.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.