Egészségügyi óvintézkedésekkel kezdődött a tanév [AUDIO]

Az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban is rányomta a bélyegét a tanévnyitóra a koronavírus-járvány ellen hozott óvintézkedések betartása, hiszen a hagyományos ünnepély elmaradt.

Az aradi magyar iskolaközpontban valamelyest nőtt a diáklétszám a múlt tanévhez képest. Két előkészítő osztály indult, és az általános iskolai tagozaton minden évfolyamon párhuzamos osztályok működnek. Ha átmenetileg meg is szűnt az autószerelői szakmunkásképző osztály, helyette viszont duális képzést nyújtanak a vendéglátóipar iránt érdeklődőknek, ami az iskola vezetősége szerint pozitívum.

A rendhagyó tanévnyitón, hétfő reggel és délelőtt eltérő időpontokban engedték be a diákokat, hogy elkerüljék a tumultust, a szülőknek tilos volt belépniük, csak az előkészítősöknek akadhatott kísérőjük. A koronavírus-járvány terjedése ellen hozott óvintézkedések nagy terhet róttak az iskola vezetőségére, és bármennyire is igyekeztek, hogy minden tanuló bejárhasson az intézménybe, elkerülhetetlen volt, hogy néhányan egy-egy hétig otthonról, online kövessék az órákat – mondta Spier Tünde iskolaigazgató.

Szülők az iskola kapuja előtt

Arad megyében az elmúlt tanévhez képest nincs jelentős változás a magyar iskolahálózatban, de pontosan még Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes sem tudta megmondani, hogy hányan kezdték meg magyar osztályokban az új tanévet, mert csak a hét végén összesítik az adatokat.

Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

 

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.