Dicsőség a Csiky-nek az Örökségünk-pályázaton [AUDIÓ]

Második helyezést ért el az aradi Csiky Gergely Főgimnázium az Örökségünk videóklip-pályázaton. A Paksról indult, világméretű mozgalom keretében több mint hét országból 35 pályamunka érkezett be: Gyulai István Örökségünk című szerzeményét kellett elénekelniük a jelentkezőknek, a videóklip segítségével pedig szűkebb pátriájukat, a magyar jelentőségű intézményeket és történelmi emlékhelyeket bemutatni.

Az első díjat az egyesült államokbeli, dallasi Fort Worth Metroplex – Helyi magyarok közössége nyerte, a második a Csiky lett, a harmadik helyezésen pedig a magyarországi gyulafirátóti egyesületek, óvodások és iskolások, illetve a horvátországi Vukovár – Szerém megye nagyobb magyar közösségei – osztoznak.

Tekintse meg a Csiky-s diákok klipjét:

Pataky Lehel Zsolt az aradi klipben közreműködő pedagógusokat és diákokat kérdezte. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Ifjúsági műsora számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.