December 1. és január 8. között szervezik meg a karácsonyi vásárt

A román nemzeti ünnepen, december 1-sején kezdődik, és január 8-ig tart az aradi karácsonyi vásár – jelentette be Călin Bibarț polgármester.

A rendezvénynek két fő helyszíne lesz: a városháza előtti téra, ahol a város karácsonyfáját állítják fel és egyéb köztéri díszeket helyeznek el, illetve a polgármesteri hivatal mögötti Mihai Eminescu- (volt Salacz Gyula-) park, ahol a vásári bódékat és a színpadot állítják fel.

A vásár hivatalos megnyitóját december 1-sején, csütörtökön 19 órától tartják könnyűzenei koncertekkel, de az árusok korábban megnyithatják standjaikat – amint elkészülnek a szakemberek a bódék összeszerelésével.

A karácsonyfa díszeit és az ünnepi kivilágítást december 5-én este gyújtják fel, amikor a gyerekek a Mikulással is találkozhatnak. A karácsonyi vásár naponta 12 és 23 óra között látogatható majd, minden este különböző szórakoztató programokkal is várják majd a közönséget.

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.