Hogy milyen érzés visszatérni egy olyan helyre, ahol mindenki türelmetlenül, széles mosollyal és izgatottan vár? Leírhatatlan. Éppen ezért, az Iskola másként hét harmadik napján, április 20-án újból ellátogattunk a Máltai Házba Páll Mária biológia tanárnő kíséretében.
Reggeli után érkeztünk meg a IX. A illetve a XI. A tagjaival a Máltai Ház lakóihoz, akik már az elmúlt alkalom óta visszavártak bennünket. (Tavaly novemberben látogattunk el először Kisiratosra.)
Mivel a mostani látogatásunk az önkéntességről szólt, a Csiky-s fiúkat már szinte a megérkezésünkkor különböző munkákra „fogták”, mint pl. fűvágás vagy pakolás, amit élvezettel el is vállaltak és tisztességesen véghez is vittek. Mindeközben a lányok és azok a fiúk, akik hamar kész lettek a nekik szánt feladattal, a Máltai Ház minden szegletében a lakókkal ismerkedtek, de voltak olyanok is, akik legutóbb megismert barátaikat keresték meg. Erről a találkozásról Molnár Kitti, IX. A osztályos tanuló mesélt bővebben: „Mivel én a múltkor is voltam, tudtam, hogy kik várnak rám és milyen élményekre számíthatok. Nagyon sokat beszélgettünk és sétálni is voltunk a ház lakóival. Akivel a múltkor megismerkedtem, hiányzott annak ellenére, hogy valamilyen szinten tartottuk a kapcsolatot és most újra találkozhattam vele. Természetesen nem jó érzés tolószékben látni őket, viszont a mosoly az arcukon, amikor megláttak bennünket, leírhatatlan érzéssel töltött el.”
Néhány lakót is megkérdeztem arról, hogy milyen, amikor az általában csendes folyosók és szobák diákhanggal telnek meg. Az egyik legrégibb lakó, Réti Margit már 17 éve él a Házban. Kellemes meglepetésnek érzi a látogatásunkat és mindenkit a barátjának tart: „Nagyon szeretlek titeket!” Székely Rózsi azt mesélte el, hogy miként tölti el a hétköznapjait. Általában tévét néz a többiekkel együtt vagy a konyhán segít. Nagyon örül, amikor látogatók érkeznek a házba. Ötvös Sándor, aki még csak egy éve élvezi a Máltai Ház szolgáltatásait, alig várja, hogy a felesége hazajöjjön Spanyolországból, hogy végre hazaköltözhessen.
A mosolyt látva az arcukon, miközben történeteiket mesélték, vagy éppen a napsütésnek örvendtek az udvaron (vagy Tarafot hallgatva és kártyázva társalogtak), bizton állítom, hogy számukra minden egyes ilyen látogatás egy élmény, amely kizökkenti őket a monoton hétköznapokból és segít újraélni a régi szép időket.
S ha ezt megértettük, és talán új barátokat is szereztünk, e második látogatásunk is sikeressé vált.
Bold Barbara
