Betiltották a piknikezést az Arad környéki erdőkben

Több óvintézkedést is hozott az aradi önkormányzat az afrikai sertéspestisjárvány (ASP) terjedésének megfékezés érdekében. Egyebek mellett ideiglenesen betiltották a piknikezést, valamint a sport- és tömegrendezvényeket a megyeszékhely külterületén lévő erdőkben.

A múlt héten két németszentpéteri gazdaságban találtak ASP-vírussal fertőzött disznókat, utólag pedig két másik Aradhoz közeli településen, Zabrányban és Fönlakon is el kellett rendelni kényszervágásokat.

A helyi járványmegelőző bizottság javaslata értelmében az aradi önkormányzat ideiglenesen betiltotta a szabadidős rendezvényeket a városszéli erdőkben, ahol a vírust terjesztő vaddisznók is előfordulhatnak. Így az aradiak közkedvelt piknikező helyén, a Csálai-erdőben is tilos programot szervezni.

A sertéstartókat felszólították, hogy minden egyedet szám szerint jelentsenek meg a polgármesteri hivatal agrárosztályán, bárminemű megbetegedést jelentsenek be az állatorvosnak, a külvárosi disznótartóknak megtiltották, hogy állataikat a szabadban legeltessék. A magánszemélyek közti sertéshús adásvételét is betiltották, vágás, sertés vásárlása vagy eladása esetén értesíteni kell az állatorvost, korlátozzák az élőállat-szállítást, a tulajdonosoknak pedig reggel és este is ellenőrizniük kell az állatok állapotát. A sertéspestissel megbetegedett állatok ember általi fogyasztását is megtiltották, mert bár az betegség az emberre nem veszélyes, de vírushordozó lehet – állítják.

Arad megyében a múlt hét óta 27 beteg disznót pusztítottak el, tetemeiket pedig megsemmisítették. A gazdáknak kártérítés jár.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.