Az aradi magyar sajtó napja [AUDIÓ]

Augusztus 2-án tartották meg az aradi magyar sajtó napját a Jelen Házban.

1861. augusztus elsején jelent meg Aradon az Alföld című lap, és ettől a dátumtól tartják számon a magyar nyelvű újságírást Aradon.

Ez alkalomból az öt megyében terjesztett Nyugati Jelen című napilap A szabad sajtó 30 éve címmel rendezett a múlt pénteken kerekasztal-beszélgetést a szerkesztőség egykori és mai tagjai, valamint a helyi közéleti szereplői részvételével.

Az aradi szabad sajtó 30 éve magyar viszonylatban elsősorban az újság 30 évét jelenti. Lehőcz László az indulásról Jámbor Gyulát, a lap korábbi főszerkesztőjét, a későbbi időszakról Bege Magdolna jelenlegi főszerkesztőt kérdezte. Hallgassa meg a Temesvári Rádió keddi Magyar adásában elhangzott összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.