Autós oltásközpont, oltásmaraton és „házhoz rendelhető” vakcina is lesz

Déva és Kolozsvár után Aradon is megnyitnak egy autós oltásközpontot, ahol előjegyzés nélkül is lehet kérni a koronavírus elleni védőoltást – jelentette be kedden közös sajtótájékoztatón Călin Bibarț polgármester, Lazăr Faur alpolgármester és Horia Timiş, az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője.

Az autós oltásközpont szerda reggel nyílik a város keleti határában, a Remarkt hipermarket parkolójában. Lazăr Faur szerint azért ott, hogy az ortodox húsvét előtti bevásárlást intéző aradiak „egyúttal” be is oltathassák magukat. „Tizenöt perc alatt, helyben megkapják, előjegyzés nélkül” – hangsúlyozta az alpolgármester, hozzátéve, hogy az úgynevezett drive-thru oltóállomás meghatározatlan ideig működik majd, naponta 8 és 20 óra között.

Az aradi oltáskampány keretében vakcina-maratont is tartanak majd május 6–8. között, éspedig a városháza előcsarnokában, ahol szintén előjegyzés nélkül, „futószalagon” oltanak majd. „Nagyon fontos, hogy felvegyük az oltást! Ez az egyetlen út a szabadsághoz” – mondta Horia Timiş.

Hogy még jobban megkönnyítsék az oltáshoz való hozzáférést, az önkormányzat kezdeményezésére még ezen a héten lehetővé teszik a házi környezetben történő oltást. Aki igényli, a 0783/121–105-ös vagy a 0257/254–923-as telefonszámon „rendelheti meg” a vakcinát, amelyet szakavatott egészségügyi személyzet fog beadni.

A Romániában elérhető mindhárom vakcinát az igénylők rendelkezésére bocsátják: a legtöbben a Pfizer/BioNTech szérumát szeretnék megkapni, de választható a Moderna és az AstraZeneca is – mondták. Elhangzott, hogy jelenleg több int 63 ezer Arad megyei lakost oltottak be, és remélik, hogy a hónap végén meghaladja a százezret ez a szám.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.