Aradon kisasztalok váltják fel a teraszokat

Az Arad Megyei Vészhelyzeti Bizottság péntek délutáni határozata értelmében három napon belül megyeszerte kötelezik a vendéglátóegységeket, hogy bontassák le a közterületen lévő teraszaikat. Az indoklás szerint a koronavírus-járvány elleni védekezésben előírt fizikai távolság megtartását szeretnék lehetővé tenni, egyben a gyalogosforgalmat akadálymentesíteni, lévén, hogy a legtöbb terasz a járdából foglal el nagy területet.

Călin Bibarț aradi polgármester azzal állt elő a döntésről értesülve, hogy a vendéglátóhelyek a teraszok helyett kihelyezhetnek asztalokat napernyővel az utcára, és ezért területfoglalási díjat sem kell fizetniük. Természetesen akkor, amikor újra megnyithatnak.

A polgármester szerint ezzel segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak, amelyek immár két hónapja bevétel nélkül maradtak. „A tavaszi nyári időszakban a vendégek is szívesen ülnek a szabadban, és lehetővé szeretnénk tenni, hogy az éttermek, kávézók biztosíthassák ezt“ – idézte az elöljárót a városháza közleménye. Azt nem írták, hogy a díjmentesség mekkora időtartamra vonatkozna.

Bibarț azt is jónak látná, ha a belvárosi December 1. utcához hasonlóan más utcákból is kitiltanák a gépjárműforgalmat nyárára, hogy teljese egészében a gyalogosoknak és a vendéglátósoknak tartsák fenn. A polgármester javaslatokat is fogad, hogy melyek legyenek ezek az utcák.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.