Aradi tervek 2019-re [AUDIÓ]

Bognár Levente alpolgármester szerint a magyarság intézményei és hagyományos rendezvényei idén is számíthatnak a 2019-es költségvetési finanszírozásra.

A múlt hét második felében ismertették Arad idei jelentősebb terveit, beruházásait, a sorra kerülő fejlesztéseket a helyi önkormnyzat képviselői. A városházi sajtótájékoztató után Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármester nyilatkozott Pataky Lehel Zsoltnak az aradiakat általánosságban, illetve a magyar közösséget, a magyarság oktatási és egyházi intézményeit, civil szervezeteit érintő idei tervekről. 

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.