A volt elnököket jutalmazta az AMISZ [AUDIÓ]

Hetedik alkalommal szervezte meg A jövő a kezünkben van című ifjúsági konferenciáját az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) szeptember elseje és 3. között. Ez rendszerint amolyan továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadó programsorozat. A mintegy 30-40 érdeklődőnek a civil szervezeti életről, vállalkozási lehetőségekről és önmegvalósítási formákról tartanak előadásokat a meghívottak három napon át.

Oltean Csongor MIÉRT-elnök, Pál Norbert AMISZ-elnök
és Bognár Levente aradi alpolgármester a megnyitón

A President Hotel tanácskozótermében tartott rendezvényen egyebek mellett Nagy Zsolt falugazdász bezsélt a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekről, Sipos Gabriella pszichológussal a Facebook- és Instagram-függőségről beszélgettek a résztvevők, de találkoztak Faragó Péter parlamenti képviselővel és az Európai Polgári Kezdeményezésről is hasznos dolgokat tudhattak meg.

Az idei konferencia az AMISZ 25 éves fenállásának jegyében telt, a pénteki délutáni megnyitón a volt elnököket jutalmazták hűségdíjjal. Pataky Lehel Zsolt is jelen volt a megnyitón. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.