A romániai pápalátogatás programja

Közzétette a szentszéki sajtóiroda Ferenc pápa romániai látogatásának hivatalos programját. Június elsején 10 óra 10 perckor indul a pápát szállító helikopter Bákóból Csíkszereda felé – írja az erdélyi római katolikus egyházmegyék portálja, a www.romkat.ro.

A szentatya repülőgépe május 31-én, pénteken reggel 8 óra 10 perckor indul a római Fiumicino reptérről, és déli fél 12-kor érkezik a bukaresti Otopeni repülőtérre. Érkezése után a pápa hivatalos fogadáson vesz részt az államelnökkel, a nunciussal és a romániai püspöki konferencia tagjaival. Miután találkozott a román állami méltóságokkal – az államelnökkel és feleségével, illetve a miniszterelnökkel –, Ferenc pápa a Cotroceni-palota Egyesülés termében beszédet tart a világi és egyházi méltóságok, a diplomáciai testület és a civil szervezetek képviselői (300 személy) előtt. 15.45-kor magánfogadáson találkozik az ortodox pátriárkával, majd a román ortodox egyház szinódusának képviselőivel a pátriárkatus székhelyén. A szentatyát ezután az új ortodox katedrálisban Daniel pátriárka fogadja, kölcsönösen üdvözlik egymást, majd közösen elimádkozzák a Miatyánkot.

A találkozást követően Ferenc pápa a Szent József római katolikus katedrálisban szentmisét mutat be, és szentbeszédet mond. Itt találkozik a bukaresti római katolikus érsekség híveivel és elöljáróival.

Június elsején Ferenc pápa fél 10-kor Bákóba indul, ahonnan 10 óra 10 perckor száll fel helikoptere Csíkszereda felé. A stadionban landol, onnan indul a csíksomlyói kegyhelyre, majd a szentmise helyszínére, ahol szentbeszédet mond. Csíkszeredából helikopteren indul Jászvásárra (Iași), ahol a római katolikus székesegyházat látogatja meg, ezt követően a kultúrpalota előtti téren találkozik a fiatalokkal és a családokkal.

Jászvásárról este 7-kor tér vissza Bukarestbe. Másnap reggel 9-kor az Otopeni repülőtérről a szebeni nemzetközi repülőtérre, majd helikopteren Balázsfalvára utazik, ahova 9 óra 40 perckor érkezik meg. Ott keleti rítusú szentmise keretében – a Szabadság mezején (Câmpia Libertății) – boldoggá avatja a hét görögkatolikus vértanú püspököt. A szentmise végén elmondja a Regina Coeli imádságot. Délután a balázsfalvi roma közösség tagjaival találkozik.

A szentatya és kísérete autón megy a városi stadionba, innen helikopteren a szebeni repülőtérre, ahol ünnepélyesen búcsút vesz, majd visszaindul Rómába. A tervek szerint délután fél 6-kor érkezik meg a Ciampino repülőtérre.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.