A megyei kórház közel 30 alkalmazottja került karanténba

Helyi hírportálok egybehangzó állítása szerint szerdán karanténba helyezték az Arad Megyei Sürgősségi Kórház mintegy harminc alkalmazottját, akik korábban kapcsolatba kerültek egy hétfőn a koronavírus-fertőzés komplikációiban elhuny 64 éves aradi pácienssel.

A helyi hatóságok – sem a kórház vezetősége, sem a katasztrófavédelmi felügyelőség, sem a prefektúra sajtóosztálya – nem erősítette meg hivatalosan a vesztegzár elrendelését, de több sajtóorgánum elérte az orvosok, asszisztensek és ápolók munkatársait, akik alátámasztották az értesüléseket.

Az egészségügyi dolgozókat egy karanténközpontnak kijelölt panzióban helyezték el, ahol várják a teszt eredményeit, amely alapján kimutatható, hogy elkapták-e a vírust vagy sem.

Az aradi férfit – egy pünkösdista prédikátort –, aki a koronavírus-járvány hatodik romániai áldozata volt, március 20-án pénteken utalták be az aradi kórházba „súlyos tüdőbetegséggel”. A pozitív koronavírus-teszt eredménye hétfőn érkezett meg, aznap, amikor elhunyt az intenzív osztályon, de addig a személyzet számos tagja érintkezett vele.

Emiatt lett nagy riadalom az intézményben és a többi páciens hozzátartozói körében, mert a hatóságok nem közölték, hogy elkülönítették-e vagy sem, sőt ködösítettek abban is, hogy végül hol hunyt el: az aradi kórházban, vagy a temesvári járványkórházban, ahová a koronavírus-gyanús eseteket eddig átszállították.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.