A kisiratosi gyermekotthonnak gyűjtöttek [AUDIÓ]

Több száz kiló zöldséget, gyümölcsöt, és némi alapélelmiszert gyűjtöttek össze az aradi magyar iskolaközpont diákjai hétfőn.

Volt, aki pár szem krumplival, mások egy-egy szatyor zöldséggel, vagy éppen egy láda banánnal járultak hozzá a karitatív akcióhoz. Az egyik osztályteremben felhalmozott adományt ugyanis a Böjte Csaba szerzetes nevével fémjelezett dévai Szent Ferenc Alapítvány Kisiratoson működő Pio Atya Gyermekotthonának ajánlották fel, az itnézet lakóinak és vezetőinek mindennapjainak a megkönnyítésére.

A gyűjtést meghirdető pedagógus, Rogoz Marianna szerint nem az adomány mértéke és értéke a fontos, hanem az, hogy a diákokat, az elemistáktól a gimnazistákig, önzetlenségre és az önkéntességre neveljék, erősítsék bennük a társadalmi felelősségvállalás fontosságát és az együttérzést.

Az adományokat még hétfőn elszállították a gyerekotthonba, amelynek vezetői hálásan köszönték meg a segítséget a közösségi oldalon:

A jótékonysági akcióról Pataky Lehel Zsolt készített összeállítást a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.