120 éves a szentleányfalvi református templom

A szentleányfalvi református gyülekezet idén ünnepli temploma felszentelésének 120. évfordulóját. A templomot közösségi összefogással sikerült kívül-belül teljesen felújítani az elmúlt három évben, és a munka befejezésének örömére hálaadó istentiszteletet tartanak szeptember 15-én, szombaton 16 órától.

Igét hirdet a Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, énekszolgálatot tart a nagyzeréndi fúvószenekar, valamint az apahegyi és szentleányfalvi énekkarok. Az ünnepi istentisztelet végén megkoszorúzzák a templomépítő lelkipásztor, néhai Szondy Géza emléktábláját, a templomkertben pedig egy világháborús emlékművet lepleznek le.

Az ünnepségre a XVI. Szentleányfalvi Magyar Falunap keretében kerül sor. 18 órától tartják meg a nemzedékek találkozóját, amelyen a helybéli fiatalok mutatnak be zenés műsort, s többek között átadják a Szondy Géza-díjat.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.