Bogár János tizedszer nyerte meg a szupermaratont

2018. június 4.
A hétvégén rendezték meg a 21. Szupermaratont Kerék­páros és Görkorcsoly-túrát a ­Békéscsaba–Arad–Békés­csaba 200 km-es útvonalon.
<em>Hír szerkesztése</em> Bogár János tizedszer nyerte meg a szupermaratont
Bogár János az egyéni futóverseny győztese. Fotók: beol.hu

Szombaton kellemes, napsütéses időben a Csabagyöngye Kulturális Központ elől indultak a futók, a kerékpárosok és görkorisok Aradra. Egyéniben ­tízen álltak rajthoz, és huszonnégy öttagú váltó nevezett. Helyi idő szerint pontban kilenc órakor indították útjára a több mint 1400 kerékpárost, tíz perccel később pedig elindultak az egyéni futók és a váltók tagjai is.


Rajt Békéscsabán

Egyéniben elsőként tetemes előnnyel az encsi Bogár János érkezett Arad főterére, 9 óra 46 perc körüli idő alatt teljesítette a 100 km-es távot, a második helyen Simonyi Balázs futott be. A férfi csapatoknál a ŠKODA Automobil Körös Békéscsaba (Gregor László, Tábor Miklós, Szabó Sándor, Varga István, dr. Kovács Mihály) lett az első. A második helyen a Sport II. (Borbély Ferenc, Dobra Viktor, Kis Lajos, Szabó Ádám, Barbat-­Lőrincz Dániel) ért a célba, míg a harmadik helyet a Háromszék I. csapata szerezte meg. A női váltóknál a Frühwald (Plavecz Andrea, Süli Szabina, Zétényi Szvetlána, Bogdánné Gondi Melinda, Muczáné Gulyás Erzsébet) csapata lett a győztes, másodikként a Budapest Bank (Ilyés Ildikó, Bogdánffy Ágnes, Bognár Anna, Lukoviczki Katalin, Pap Csilla) váltója érkezett a célba.


Indulás vissza Aradról

Vasárnap reggel az aradi városháza elől stratolt vissza a mezőny Békéscsabára. Az egyéni versenyben Simonyi Balázs érkezett magyar idő szerint est hét körül a célba, mögötte Bogár János jött be másodiknak. Izgalmasan alakult a vasárnapi futás: Bogár huszonhat perces első napi előnyét, Simonyi megfordította, és a táv kétharmadánál már ő vezetett több mint tíz perces előnnyel, amit a rutinos Bogár remek hajrával ledolgozott, és megnyerte az összetett versenyt, így átvehette Kiss Tibor békéscsabai és Bognár Levente aradi alpolgármestertől a győztesnek járó babérkoszorút. Bogár János már tizedik alkalommal nyerte meg a szupermaratont.

A férfiváltóknál a ŠKODA Automobil Körös Békéscsaba érkezett elsőként a célba, mögötte a Sport II. következett, míg a harmadik helyen a Békési DAC csapata végzett, amelyben Veres Barnabás, Kis Zoltán, Ilyés Tamás, Durkó Krisztián, Szilágyi István szerepelt. A női váltóknál a Mindsystem (Garia Ágnes, Laluska Zsuzsa, Posztós Kitti, Frankó Csilla, Gyebnár Éva) lett a győztes, megelőzve a Budapest Bank váltóját, majd jóval később érkezett a Frühwald csapata.

Rendkívül szoros volt a kerékpárverseny élmezőnye. A négy etapon (szombaton egy mezőkovácsházi, vasárnap egy medgyesegyházi kötelező pihenő osztotta fel a szakaszt) felváltva vezetett a magyarországi Suhajda Balázs és a romániai Andrei Mihai, végül előbbi 05:31:55-ös összetett ideje egy másodperccel (!) bizonyult jobbnak román vetélyársáénál (és három másodperccel volt gyorsabb a bronzérmes Daniel Cristian Șarmașnál).

A versenyjellegen túl azonban sokkal hangsúlyosabb a tömegsport jellege a szupermaratonnak – hangsúlyozta Bognár Levente alpolgármester. „Több mint húsz évvel ezelőtt azt akartuk bebizonyítani, hogy a sport révén átjárhatóvá tudjuk tenni a határokat. Lám, ez sikerült, és manapság ez a legnagyobb határon átívelő tömegsport rendezvény a két ország között, és évről évre rekordot dönt a résztvevők száma” – mondta. A szupermaratonon nagyon családias hangulat uralkodott, a gyerkektől a szépkorúakig nagyon sok generáció képviseltette magát.

A görkorcsolyások mezőnyében Florin Mihuț megtörte a szintén romániai Bartok Andreas eddigi „egyeduralmát”, a női görkorisok között az egyetlen induló, Kovács Veronika nyakába akaszthatták a babérkoszorút.

A cikk alján letölthetők a versenyszámok eredménylistái.

További hírek

Hír beküldése
A diákok játékos formában sajátíthatnak el informatikai, matematikai és angolnyelv-ismereteket, emellett sportolhatnak és helyismereti városnéző túrán vesznek részt.
Hír beküldése
A gyorshajtás okozta a vesztét egy fiatalembernek, aki ráadásul négy másik személyt is életveszélybe sodort.
Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek.
<em>Hír szerkesztése</em> Csődvédelem alá került a hőerőmű
A veszteség fő oka az elavult rendszer és a vezetők arcpirítóan magas fizetése.
<em>Hír szerkesztése</em> Kétszáz éves az aradi magyar színjátszás [AUDIÓ]
Színháztörténeti szimpóziummal és kiállítással, valamint a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékával ünnepelték szombaton az aradi magyar színjátszás 200. évfordulóját.
<em>Hír szerkesztése</em> Ítéletidő tombolt Aradon
A kiadós esőt orkánerejű szél kísérte, ami reklámtáblákat, molinókat szaggatott le, utcai kukákat borított fel.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint kéttucat új villamost vásárol Arad
Az 57 millió eurós beruházásból 28 új szerelvényt vásárolnak, meglévő húszat pedig felújítanak.
Anglia labdarúgó-válogatottja Harry Kane duplájának köszönhetően 2–1-es győzelmet aratott Tunézia csapata felett az oroszországi világbajnokság G-csoportjában, hétfőn este. Ennél sokkal simábban nyertek a belgák a vb-újonc Panama ellen. Svédország tizenegyesgóllal verte Dél-Koreát.
<em>Hír szerkesztése</em> Befejeződtek a képességvizsgák
A nemzetiségi tantárgyak maradtak a végére. Keddre várhatók az eredmények.
<em>Hír szerkesztése</em> 80 nap alatt a Föld körül
Fábry Sándor önálló szabadtéri estje Aradon.