Egy peregi ház padlásán rejtőzött el két embercsempész, miután lebuktak

A két gyanúsított őrizetbe vétele | Fotó: politiadefrontiera.ro

A két gyanúsított őrizetbe vétele | Fotó: politiadefrontiera.ro

Kilenc illegális bevándorlót és két embercsempészt vettek őrizetbe a nagylaki határrendészek a városi rendőrséggel közösen, miután a gyanúsítottak megpróbáltak elmenekülni előlük.

Az aradi határrendészet tájékoztatása szerint szerda este fél tíz körül a magyar határ menti Nagylakon akartak a rendőrök megállítani egy személygépkocsit, amelyről azt a fülest kapták, hogy „törvénytelenséget követtek el vele”.

A gépjármű vezetője nem állt meg a hatósági jelzésre, de ahogy gázt adott, lesodródott az útról és nekiütközött egy kerítésnek. Utasai és a sofőr, illetve a társa egyből kereket oldottak, de a rendőrök – a rendelkezésükre álló drónok segítségével – felkütatták a különböző irányba szétszéledő személyeket.

Kilenc indiai és bangladesi állampolgárt azonosítottak, az autó utasait, akikről kiderült, hogy jogszerűen tartózkodnak Romániában, viszont nem tudtak magyarázatot adni arra, miért tartózkodnak a határ közelében (vélhetően érvényes okmányok nélkül próbáltak Nyugat-Európába jutni, és a fuvarra a moldovai, illetve román állampolgárságú férfiakat bérelték fel).

Az egyenruhások tovább folytatták a keresést, és másnap egy németperegi (Peregul Mare) ház padlásán elbújva találták meg az embercsempészeket, Nagylaktól mintegy 15 kilométerre. Ráadásul az is kiderült, hogy az autót vezető moldovai férfinak nincs jogosítványa, mi több, az autó rendszáma hamis (egy másik járműé volt), tehát az embercsempészet vádján kívül jogtalan gépjárművezetés és közúthasználat miatt is bűnvádi eljárás indul ellene. A távol-keletiek ellen illegális határátlépési kísérlet miatt indítanak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Ketten megsérültek egy Zimándköz határában történt autóbalesetben
Egy 66 éves nőt eszméletlen állapotban húztak ki a járműből a tűzoltók, és a kórházba szállítottak. Az 51 éves férfi a helyszíni ellátást követően elutasította a kórházi kivizsgálást.
Kiégett egy autó, miután egy másik járműről átpattant egy szikra
Bár gyorsan eloltották a lángokat, a kocsi totálkáros lett.
Tizenkilencre lapot – lebukott két embercsempész, büntetőeljárás indult ellenük
Közel húsz ázsiai és afrikai bevándorlót akartak illegálisan átjuttatni a határon.
Két járműbe rejtőzve próbált meg kijutni az országból Nagylaknál 16 bevándorló
Egy román és egy bolgár sofőr kamionjában rejtőztek el.
Tömegbalesetet okozott egy 74 éves autóvezető, aki belehalt a sérüléseibe
Egy jobbkanyarban a kisautó átsodródott a szemközti sávba.