Nem száműznék szakmunkásképzőbe az 5-ös átlag alatti diákokat

Azok a gyerekek is folytathassák tanulmányaikat középiskolában, akiknek a képességvizsga után kiszámított átlaga nem éri el az ötöst – ilyen értelemben módosítaná a középiskolai bejutásra vonatkozó módszertant a tanügyminiszter által pénteken közvitára bocsátott tervezet.

Egy jelenleg érvényben lévő rendelet szerint a 2020–2021-es tanévtől kezdődően a líceumokba történő számítógépes elosztásban csak azok a tanulók vehetnek részt, akik letették a képességvizsgát és bejutási általánosuk eléri legalább az ötöst. Magyarán, ők vehetnek részt az elméleti képzésben (aminek végén érettségizhetnek), a többieket kötelezően szakmunkásképzőbe irányítják.

Monica Anisie tárcavezető már a parlamenti meghallgatáson jelezte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramja szerint vissza kell térni a Daniel Breaz volt tanügyminiszter rendelete előtti állapothoz.

A szakmunkásképzésre mint lehetőségre, nem pedig büntetésként tekintenének | Illusztráció

Úgy fogalmazott: azt szeretné, hogy a tanulók önszántukból válasszák a szakoktatást, mert tudatában vannak annak, hogy ott olyan képzést kaphatnak, amire jövőt építhetnek, ne pedig „úgy menjenek oda, mintha büntetőszázadba mennének”.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.