Csak kamionok mehetnek át az autópálya-határátkelőn [FRISSÍTVE]

Marcel Vela román és Pintér Sándor magyar belügyminiszter megegyezése értelmében csütörtök este nyolc órától a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőt kizárólag a teherforgalomnak tartják fenn – közölte a kormányzati tájékoztató portál.

A koronavírus-járványra hivatkozva sikerült a személyforgalmat minimálisra csökkenteni, gyakorlatilag már csak a külföldön rekedt román „vendégmunkások” jönnek haza az autópálya-határátkelőn.

A létesítményt most már teljes egészében a teherfogalomnak adták át. A személyforgalmat Nagylaknál a régi, országúti átkelőn bonyolítják le.

A tárcavezető szerint egyszerűsítik a Románián áthaladó kamionsofőrök által kitöltendő formanyomtatványokat, viszont arra kötelezik őket, hogy 48 órán belül, kizárólag a meghatározott „zöld folyosón” haladva, hagyják el az ország területét.

A két belügyminiszter a közelmúltban lezárt határátkelőhelyek újranyitásárl is tárgyalt. Szóba került az Arad megyei Tornya és a Békés megyei battonya közötti határátkelőhely újranyitása is.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.