Figyelem: mégis ki kell nyomtatni a lakhelyelhagyási nyilatkozatot!

Bár az eredeti elképzelés szerint a lakhelyelhagyáskor használt nyilatkozat és munkahelyi igazolás új formanyomtatványát „elektronikusan” (érintőképernyőn ujjal, számítógépen egérrel rajzolva) is alá lehetett írni, a kormány hétfői pontosítása szerint ez mégsem lehetséges.

A dokumentumot ki kell nyomtatni, és úgy kell kézzel aláírni – hívja fel a figyelmet a Maszol. Az egyetlen könnyítés, hogy fotót is fel lehet mutatni róla telefonon a hatóságoknak.

Mint korábban írtuk, az új típusú formanyomtatványokat szombattól tette elérhetővé honlapján a Különleges Távközlési Szolgálat (STS). A Stratégiai Kommunikációs Csoport akkor közölte: a kijáráshoz szükséges nyilatkozatokat telefonon is be lehet mutatni a hatóságok kérésére, de a dokumentumra „rá kell tenni” a kézi aláírást. Ezek után nagyon sokan „elektronikusan" írták alá a formanyomtatványt.

A kormány hétfőn a G4media.ro kérdésére közölte: az eredeti szándék valóban az volt, hogy az új típusú formanyomtatványokat kinyomtatás nélkül is lehessen használni, ezért egy külön rubrikát is elhelyeztek rajtuk az ujjal vagy számítógépes egérrel rajzolt aláírásnak, ám az elképzelésen módosítottak, mert az ilyen típusú aláírásnak nincs jogi értéke.

Gyakorlatilag, a szükségállapot közepette nem egyszerűsít, hanem bonyolít a kormány.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.