Elfogadta a szenátus a Bánság Napját

A szenátus kedden megszavazta azt a bánsági képviselők és szenátorok által kezdeményezett törvénytervezetet, amely értelmében már ettől az évtől július 21-ét a Bánság Napjává nyilvánítja.

„Fontos a regionális identitás, a Bánság pedig sajátos jellemzőkkel és történelmi hagyománnyal rendelkező régió, így fontosnak tartottam, hogy Románia és lakossága jobban odafigyeljen térségünkre az által, hogy a Bánság értékeinek felmutatására hivatalos ünnepnapot jelölünk ki. Július 21. a modern Bánság első napja, ez az a pillanat, amikor a régió újból az európai régiók mellé sorakozott fel a török uralmat követően” – idézi az RMDSZ hírlevele Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselőt, a tervezet egyik kezdeményezőjét.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.