Csaló és pénzmosó-hálózatot lepleztek le – aradiak is benne voltak

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, még a terrorelhárítás kommandósait is bevetették.

A fővárosban és 11 megyében – köztük Aradon is – összesen majdnem 150 házkutatást tartott vasárnap különböző cégeknél és magánszemélyeknél a szervezett bűnözés elleni ügyosztály. A nyomozók 90 személyt gyanúsítanak azzal, hogy mintegy 30 millió euróval rövidítették meg az államkasszát, amikor 2011 és 2014 között a szóban forgó egyéneknek mintegy 100 millió eurónyi összeget utaltak át, és nem fizették be az adót, illetve a különböző járulékokat; a pénzeket fiktív számlákkal és szolgáltatásokra vették fel; az ügyben kétszáz informatikai és építőipari vállalkozás érintett, köztük legalább fél tucat országos hírű vállalat. Az adócsalással és pénzmosással vádolt személyekhez nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, még a terrorelhárítás kommandósait is bevetették – olvasható az országos rendőr-főkapitányság közleményében.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.