Átadták a dél-erdélyi autópálya 22 kilométeres szakaszát

Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében nyitották meg a dél-erdélyi autópálya Fehér és Szeben megyét összekötő 22 kilométeres szakaszát péntek délután – közölte az Agerpres hírügynökség.

A Fehér megyei Koncát (Cunta) a Szeben megyei Szelistyével (Sălişte) összekötő új pálya két korábban megépített szakasz között teremt összeköttetést, így Dévától Nagyszebenig immár autópályán lehet megtenni a 126 kilométeres távolságot. Az átadási ceremónia után Victor Ponta kijelentette, „a következő kormány” azon dolgozik majd, hogy Erdélyt Moldvával is Havasalfölddel is autópályák kössék össze. Ennek érekében fontosnak tartotta, hogy már tavasszal elkezdődjék a Brassó–Comarnic és a Brassó–Bákó autópálya, valamint a Nagyszeben–Piteşti gyorsforgalmi út építése.

A miniszterelnök a következő kormányra való utalással arra célzott, hogy a vasárnap tartandó elnökválasztás után immár az elnöki tisztségben látja a saját helyét. „Azzal, hogy befejeződik a Nagylak–Arad szakasz, hogy jövőre a Lugos–Déva szakasz is kész lesz, és hogy Ioan Rus szállításügyi miniszter ma aláírta a Szászsebes–Torda autópálya utolsó szakaszának a kivitelezési szerződését, gyakorlatilag Kolozsvárig fog érni az autópálya, ez pedig azt jelenti, hogy Erdélyben nemcsak papíron, hanem a valóságban is meglesz az autópálya-hálózat” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.

Az átadás előtt Ioan Rus szállításügyi miniszter megszemlélte a most átadott szakasznak azt a részét, amelyen földcsuszamlások késleltették az építést. Ezen a részen további – a talajt rögzítő – műveletek szükségesek, amelyek elvégzése azonban a szakemberek szerint nem akadályozza a forgalmat. A most átadott pályaszakasz Ioan Rus szerint 600 millió lejbe került. A költségek 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a román állam biztosította. A tárcavezető újságírói kérdésre elmondta, Románia egyelőre nem tervezi autópályahasználati díj bevezetését. Hozzátette, csak azok az autópályák lesznek fizetésesek, amelyek megépítését magántőke bevonásával tervezi a román állam.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.