SZNT-kezdeményezés: több mint 3800 aláírás Arad megyében

Az RMDSZ Arad megyei szervezete közleményben fejezte ki köszönetét mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták a Székely Nemzeti Tanács által indított, a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezést.

Az RMDSZ Arad megyében több mint 3800 aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel Székelyföldet és a hozzá hasonló nemzeti régiókat, és támogassa ezek gazdasági felzárkózását.

Hogy az európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel, az unió hét tagállamából legalább egymillió lakos kell támogassa aláírásával a kezdeményezést.

Az RMDSZ országszerte 200 ezer aláírás összegyűjtését vállalta. Péró Tamás megyei önkormányzati képviselő, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy Arad megyében ötezer aláírást gyűjtenek össze.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.