RMDSZ: ha nem megyünk el szavazni, nélkülünk döntenek

A december 6-i parlamenti választásokon való részvételre buzdította, és a magyar összefogás listájának a támogatására kértek választóit az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége a csütörtök délelőtti kampányzáró sajtótájékoztatón.

Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő – egyben a képviselői jelöltlista vezetője – és Péró Tamás ügyvezető elnök, megyei tanácsos elmondták, hogy a koronavírus-járvány és a fertőzés terjedése ellen hozott hatósági intézkedések miatt a hagyományos korteskedés idén elmaradt, a kampány nagy része a médián keresztül és az online térben zajlott.

Ennek ellenére, a kampányrendezvényekre vonatkozó szabályok betartásával több településen is találkoztak a választókkal. Ezeken a rendezvényeken azt tapasztalták, hogy a szavazópolgárok többségét hidegen hagyják a választások, egyfajta kiábrándultság uralkodott el az embereken – ismerték el. „Ennek ellenére választások lesznek, a képviselői és szenátori helyeket megtöltik, rajtunk múlik, hogy a mi jelöltjeink is da kerülnek-e. Ha nem megyünk el szavazni, akkor hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk” – utalt Péró Tamás arra, hogy nincsen választási küszöb, tehát ahányan részt vesznek a választásokon, azoknak a szavazata határozza meg, hogy milyen összetételű lesz a következő négy évben a törvényhozás.

Faragó Péter szerint a legfontosabb cél a parlamenti képviselet biztosítása, és ha lehet, a megerősítése, után kerülhet terítékre az esetleges kormányra lépés az RMDSZ részéről. Újságírói kérdésre, arra reagálva, hogy Victor Ponta, a baloldali Pro Románia elnöke azt mondta, hogy inkább a nemzeti liberálisokkal fog össze, mint az RMDSZ-szel Faragó kifejtette: „Ismét bebizonyosodott, hogy a román pártoknak az se számít, ha nekik rossz, csak a magyaroknak ne legyen jó!”.

A megyei RMDSZ-szervezet elnöke megismételte, hogy a választásokon való részvétel, a szavazóhelyiségben eltöltött két-három perc semmivel sem kockázatosabb a fertőzés szempontjából, mint órákat tölteni a bevásárlással, ezért arra kért mindenki, hogy menjenek el vasárnap szavazni, és támogassák a magyar összefogás listáját.

A mozgóurna igénylési módjáról itt találnak részletes tájékoztatást az érintettek.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.