Rákbetegséggel küzd Gheorghe Falcă

Közösségi oldalán osztotta meg a követőivel a megrendítő hírt Gheorghe Falcă volt aradi polgármester: rákbetegséget diagnosztizáltak nála, sőt tavaly már meg is műtötték.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként tavaly májusban európai parlamenti képviselői mandátumot nyert – s ezért a polgármesteri tisztségről lemondott – politikusról több mint egy éve az a szóbeszéd járta, hogy a megtámadta szervezetét a félelmetes betegség.

Szombaton egy Facebook-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a múlt évben egy műtéten is átesett. Falcă azt írta többek között, hogy „a rákkal vívott küzdelemben megnyert minden pillanat ugyanannyi esélyt jelent a túlélésre”.

Hozzátette: nemcsak az Európai Néppárt tagjaként, hanem érintettként is támogatja az EP-ben a legnagyobb frakcióval rendelkező pártcsalád abbéli törekvését, hogy európai szinten nagyobb költségvetési támogatást kapjon a rákszűrés, a betegség korai felismerése és ezáltal növeljék a gyógyulás esélyeit.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.