Nagyváradon folytatja szolgálatát Módi József református esperes

Október 25-én, vasárnap tartotta búcsúistentiszteletét az ágyai református templomban Módi József lelkipásztor, az aradi egyházmegye esperese.

Az Ágyai Református Egyházközség Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint Módi Józsefet meghívták és megválasztották a Nagyvárad-Újvárosi református gyülekezet lelkipásztorának, így 18 évnyi szoglálat után elköszönt az ágyai hívektől.

Az esperes köszönetet mondott a gyülekezet minden tagjának, a közösség életében fontos szerepet játszó személyeknek.

Békesség Istentől! Kedves ágyai gyülekezet! Az idei év több változást hozott a közösség életébe. Amint arról korábban...

Közzétette: Ágyai Református Egyházközség – 2020. október 28., szerda

Módi József azt ígérte, hogy még vállal szolgálatot a gyülekezetben, amelynek pásztorálását Gál Ervin Gyula borosjenői lelkésznek adta át, aki Pankotán is beszolgáló lelkész.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.