Megkezdődött a jelöltállítás a helyhatósági választásokra

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Arad megyei szervezete döntő jelentőséget tulajdonít a 2020-as helyhatósági választások előkészítésének, a demokrácia és a helyi autonómia megvalósításának, a magyar érdekképviselet hatékonyságának növelése érdekében.

A megyei szervezet közleménye szerint a szövetség célja az erdélyi magyar közösség képviseletének megerősítése az önkormányzatokban, s ennek érdekében kiemelten fontos a helyi közösségek széleskörű bevonása a jelöltállítási folyamatba.

A jelöltek kiválasztásában és rangsorolásában, a választások előkészítésében a szövetség a következő alapelveket tartja irányadónak: közösségi támogatottság, a vállalt kötelezettségek teljesítése, szakmai felkészültség, esélyegyenlőség, fiatalítás, szervezeti elkötelezettség és szerepvállalás, politikai érdekegyeztetés és érdekérvényesítés. A 2020-as helyhatósági választások jelöltállítási szakaszában a szövetség biztosítja a 35 évnél fiatalabbak és a nők szerepvállalását az önkormányzatokban.

A jelöltállítás módozata, ütemterve, valamint a rangsoroláson résztvevő jelöltek jelölési feltételei megtalálhatók, illetve a dokumentáció elérhető az RMDSZ weboldalán.

További információk, tájékoztatás valamint a jelentkezéshez szükséges dokumentumok (mellékletek, stb.) igényelhetők minden helyi és kerületi szervezet vezetőjénél, valamint az RMDSZ Arad megyei szervezetének titkárságán (Arad, Episcopiei/Batthány u. 32. sz., telefon: 0257/250–627), elektronikus formában pedig az rmdszarad@rmdsz.ro, perotamas@rmdsz.ro e-mail címek egyikén.

A jelentkezési határidő mindenhol változó, mivel mindenhol más időpontban szervezik meg a közgyűléseket. Minden helyi közgyűlést 20 nappal előtte hirdetnek meg, és a közgyűlések előtt 10 nappal kell leadni a jelentkezést.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.