Aranyvasárnap Pécskán: Pál József Csaba megyéspüspök küldte a lángot

Advent negyedik vasárnapján meggyújtották a pécskai városháza előtt lévő köztéri adventi koszorú negyedik, a szeretetet jelképező gyertyáját.
 

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére immár harmadik éve állított koszorúnál minden vasárnap más-más személyiség vagy közösségi képviselő gyújtott meg a gyertyákat (sorrendben Antal Péter polgármester, Tóbiás-Csíki Emőke református lelkipásztor, majd a Rózsafüzér Társulat két tagja).

A negyedik adventi hírnöknek Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspököt kérték fel, aki Czeglédi Ferenc helyi plébánost bízta meg a feladattal. A lángot azonban az egyházfő küldte, és az egyesület legfiatalabb tagja, Balta-Taics Hanna vette át tőle a püspökség székhelyén.

Közzétette: Balta-Taics Tünde – 2020. december 20., vasárnap

A köztéri adventi koszorú melletti hirdetőtáblán Pál József Csaba adventi-karácsonyi üzenete is elolvasható magyar és román nyelven.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.