Aradon is tüntettek a tanárok a fizetésemelésért

Csütörtök délelőtt két órára lezárták a forgalmat Arad belvárosában a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége által szervezett tüntetés miatt.

A pedagógusoka május 22. óta sztrájkolnak, és egyelőre nem fogadták el a kormány által felajánlott bruttó ezer lejes fizetésemelést (a kisegítő személyzetnek bruttó 400 lejes). A munkabeszüntetés miatt veszélybe került az év végi vizsgák – köztök az érettségi – megszervezése.

Csütörtökön egyébként a kormány szándéknyilatkozatot fogadott el a pedagógusok társadalmi megbecsülésének és bérezésének javításáról, annak reményében, hogy a kötelezettségvállalással rá tudja venni a május 22. óta sztrájkoló oktatási dolgozókat a munka felvételére.

A memorandum leszögezi: az új közalkalmazotti bértörvényben a kezdő tanárok, illetve egyetemi asszisztensek bérét a 2023-as társadalombiztosítási költségvetésnél alkalmazott országos átlagbér szintjére emelik, továbbá a tanügyi alkalmazottak a pihenőszabadság idején megkapják a – bérpótlékokkal kiegészített – jövedelmük átlagát.

Ligia Deca oktatási miniszter a kormányinfón bejelentette: a pedagógussztrájk miatt nem lehet hétfőn megkezdeni az érettségi szóbeli vizsgáit, ezért rendeletet írt alá átütemezésükről.

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az aradi 13-ak a hazáért vállalt áldozat példáját hagyták ránk, Olosz Lajos a szülőföld és a költészet szeretetét örökítette tovább, Szabó Magda arra emlékeztet bennünket, milyen fontos a műveltség, az emberi tartás, a családi emlékezet és a hit.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.