Arad megyében sem mindegy, hányan vallják magyarnak magukat [AUDIO]

Március elsején kezdődik az idei népszámlálás hivatalos kampánya, 14-én pedig az első, úgynevezett önkitöltéses szakasz.

Március 14-én kezdődik a tavaly a koronavírus-járvány miatt elhalasztatott, és ezért hivatalosan 2021-es népszámlálásnak nevezett lakosságösszeírás.

Az RMDSZ a magyarokat tájékoztató munkacsoportot és internetes honlapot hozott létre Népszámlálás.ro néven, azzal a céllal, hogy a cenzuson lehetőleg minden magyar származású, etnikumú, anyanyelvű személy részt vegyen és vállalja identitását, vallja magát magyarnak.

A Népszámlálás.ro Arad megyei területi felelősét, Bölöni Györgyöt az általános tudnivalókról és az Arad megyei magyarokra vonatkozó tétről kérdezte Pataky Lehel Zsolt.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott interjút:

 

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.