Angyalkúton egy szavazaton múlt a mandátum

Képviselet nélkül maradt az angyalkúti magyar közösség a községi tanácsban, mivel a vasárnapi helyhatósági választásokon egy szavazaton „úszott el” a bejutási küszöb átlépése.

Az utóbbi négy évben is csak egy tanácsosa volt az RMDSZ-nek Angyalkúton, Wild Rita személyében, aki idén is a szövetség listavezetője volt.

Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő elmondta: egy szavazat hiányzott a mandátum megszerzéséhez. „Újra számoltattuk a szavazatokat, de ugyanaz az eredmény jött ki sajnos” – mondta.

Ellenben (Fazekas)Varsándon sikerült egyről a kettőre lépni, azaz megduplázták a képviselőtestületben az RMDSZ-esek számát. Németh József eddigi tanácsos és László Sándor nyert mandátumot. „Ez jó eredmény, de ahhoz képest, hogy a községben 30 százalék a magyarok aránya, lehetne jobb is” – összegzet a megyei elnök, elismerve, hogy a román pártok minden településen „vigyáztak arra”, hogy magyar jelölteket is feltegyenek a listáikra, hogy a magyar szavazók voksait elvonják.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.