A járványügyi szabályok betartásával látogathatók a temetők halottak napján

Nem korlátozzák a temetőlátogatást halottak napján, de a koronavírus-járvány ellen hozott szabályokat be kell tartani a látogatóknak és a virágárusoknak egyaránt.

Az aradi önkormányzat alárendeltségébe tartozó közterület-fenntartó vállalat és a helyi rendőrség közös közleményben hívta fel a figyelmet, hogy lévén, hogy Aradon meghaladta a 4 ezreléket a fertőzés az utóbbi 14 napban, az utcán is kötelező a maszk használata, és ugyanez érvényes a temetőkben is.

Emellett a temetői sétányokon és a síroknál sem tartózkodhat hatfősnél nagyobb csoport, hacsak nem egyazon család tagjai.

Kötelező a kétméteres fizikai távolság megtartása, és a temetőkapuknál álló biztonsági őröknek ki kell szűrniük a szemmel láthatóan koronavírus- vagy más légúti megbetegedés tüneteit produkáló személyeket – írták. Ugyanezek a szabályok érvényesek a virágárusokra, a sírkőfaragókra.

Mindenszentek (november 1.) és halottak napján (november 2.) sokan keresik fel hozzátartozóik sírját, de a hatóságok kérik a lakosokat, hogy a zsúfoltság elkerülése végett ne hagyják erre a két napra a sírok rendbe tételét és a látogatást.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.