Megalapozatlan a románok szerint a nemzeti összetartozás éve

2019. június 22.
A román külügyminisztérium tudomásul vette, de megalapozatlannak tartja, hogy a magyar Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum (a román fél terminológiája szerint Trianoni Békeszerződés) 100. évfordulóját.
<em>Hír szerkesztése</em> Megalapozatlan a román külügy szerint a nemzeti összetartozás éve
A magyar Országgyűlés kedden nyilvánította a nemzeti összetartozás évének 2020-at | Fotó: MTI

Az erről szóló, az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a külügyi tárca leszögezi: elfogadhatatlannak tart minden olyan próbálkozást, amely „a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul", mivel ezek ellentmondanak a 21. századi európai valóságnak és annak az együttműködésnek, amelyről a stratégiai partnerségi dokumentumban, illetve a Románia és a Magyar Köztársaság között 1996. szeptember 16-án Temesváron megkötött alapszerződésben állapodott meg a két NATO-, illetve európai uniós tagállam.

A külügyminisztérium megalapozatlannak tartja és elutasítja az országgyűlési határozat indoklását, mivel Románia szerint nem léteznek olyan „máig megoldatlan politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák, amelyeket a békeszerződés okozott". A román fél szerint a békeszerződés, amely egyebek mellett Románia és Magyarország határát is kijelölte, nem jelent megoldandó problémát, sem tragédiát, miként azt a budapesti parlamenti nyilatkozat „beállítja". „Ez a szerződés a jelenlegi geopolitikai valóság egyik meghatározó eleme, és része azoknak a békeszerződéseknek, amelyek véget vetettek az első világháborúnak, a mintegy 19 millió ember életét kioltó valódi tragédiának, utat nyitva a nemzetállamok – köztük Magyarország – megszületésének és megerősödésének" – olvasható a bukaresti közleményben.

Hozzáteszik: a trianoni béke aláírójaként Magyarországnak kötelessége a szerződés valamennyi előírását betartani és jóhiszeműen végrehajtani a nemzetközi jog alapelveinek megfelelően. A román fél nem vitatja el Magyarország jogát, hogy történelme fontos mozzanatairól megemlékezzen, de nem fogadhatja el, hogy ezek a megnyilvánulások megkérdőjelezzék azokat a békeszerződéseket, amelyek a mai Európát meglapozták.


Forrás: szabadmagyarszo.com

Bukarest elfogadhatatlannak nevezi, hogy Magyarország közvetve, vagy közvetlenül megkérdőjelezze azt a módot, ahogyan Románia tiszteletben tartja magyar etnikumú polgárai jogait, azzal a céllal, hogy „egy másik nemzethez tartozásuk nosztalgikus, fiktív határok alapján megrajzolt történelmi eszméjét táplálja, amelyet Európa meghaladott az Európai Unió megalakulása által".

A bukaresti külügy szerint Romániának és Magyarországnak együtt kell munkálkodnia azon, hogy a béke, az emberi alapjogok, és a társadalmi jólét garanciájaként létrejött EU megerősödjék, és a kétoldalú jogi-politikai kapcsolatokat is erre a értékközösségre kell alapozniuk. A közlemény szerint Románia mélyen elkötelezett a „nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek" jogainak tiszteletben tartása mellett, és azon van, hogy minden eszközzel óvja nyelvi, vallási, kulturális és etnikai identitásukat, erősítse az etnikumok közti párbeszédet.

A kommüniké megerősíti azt a Bukarest által rendszeresen hangoztatott álláspontot, miszerint Románia az utóbbi évtizedeken fejlett, „modellértékű" rendszert alakított ki a területén élő nemzeti kisebbségek jogainak védelmére. A román külügyminisztérium közleménye végén megerősíti, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló, a jövő felé forduló, a két ország polgárainak érdekeit szolgáló, pragmatikus kapcsolatokra törekszik Magyarországgal és a magyar féltől is ugyanezt várja el.

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> Tervezet: januártól 2262 lej lenne a minimálbér
Felsőfokú végzettségűeknek még több.
Hír beküldése
A bevételt a Pio Atya Gyermekotthonnak és a Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlja fel.
Hír beküldése
Katonai tiszteletadással, Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az évforduló alkalmából országszerte és külföldön is több megemlékezést szerveznek.
<em>Hír szerkesztése</em> EMNP-gyűlés Sofronyán
Közösségi rendezvénnyé nemesült az együttlét.
<em>Hír szerkesztése</em> Hétvégén óraátállítás!
Áttérünk a téli időszámításra.
<em>Hír szerkesztése</em> Magyar állami kitüntetést kap Khell Levente
Pedagógusi, kultúraszervező és hagyományápoló munkásságát ismerik el.
<em>Hír szerkesztése</em> Újra megnyitotta kapuit a váraljai uszoda
Műszaki okok miatt két hónapig volt zárva az idén átadott létesítmény.
<em>Hír szerkesztése</em> Tovább tart az indiánnyár
A jövő héttől azonban lehűlés várható.
<em>Hír szerkesztése</em> Értékes kőfaragványokat találtak a borosjenői várfalban
Szeretnének egy vándorkiállítást is szervezni, ám az anyag végső helye a vár lenne.
<em>Hír szerkesztése</em> Tizennyolc – Előadás a nagy háború utolsó három napjáról
A magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Aradon.