Elhunyt Mihály volt román király

2017. december 5.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Mihály volt román király – jelentette be kedden az egykori uralkodó családja.
Hír beküldése

A volt román király daganatos betegségben és leukémiában szenvedett, Svájcban kezelték, ottani rezidenciáján érte a halál. Ő az utolsó olyan személyiség, aki a második világháború idején államfő volt. A volt király tavaly márciusban súlyos betegségére hivatkozva közölte, hogy „visszavonul a közélettől”, és lányát, Margit „trónörökös hercegnőt” bízta meg, hogy a „korona őreként” képviselje a román királyi családot. Utoljára 2014 novemberében, 93. születésnapján mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Bár Mihály korábban sem volt aktív szereplője a román közéletnek, nagy tiszteletnek örvendett az országban, és személyes tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a királyság eszméje az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé vált.

A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban helyezték örök nyugalomra, itt azonban nincs már hely újabb kripták kialakítására, ezért 2009-ben egy új királyi kápolnát építettek a régi templom szomszédságában. Mihály tavaly elhunyt feleségét, Anna volt királynét már itt temették el.

Mihály a Hohenzollern-családból való II. Károly király fia. Gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. A kommunisták által elűzött királyi család a 2000-es években költözött vissza Romániába, miután visszaszolgáltatták államosított ingatlanaik jelentős részét.

MTI

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> POlgármester nélkül maradt Borossebes
Felfüggesztették tisztségéből Gheorghe Feieșt érdekösszeférhetetlenség miatt. 2008 és 2013 között egy cégben is ügyvezető volt, holott ezt a törvény szerint választott tisztségviselőként nem tehette volna meg. A Fehér-Körös-völgyi településen időközi választást írnak ki.
Hír beküldése
A 16 éves tanuló egy helyi iskolába ment a fegyverrel.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint egymilliárd euró a Kürtöstől a Fekete-tengerig tartós vasút felújítására
Mintegy 1,3 milliárd eurót biztosít az EU a kohéziós forrásokból a magyar–román határon lévő Kürtöst Konstancával összekötő vasútvonal korszerűsítésére. Ennek nyomán gyorsabb és biztonságosabb lesz az utazás a Kürtös és Piskitelep közötti 185 kilométeres szakaszon, 13 állomást felújítanak, hidakat és alagutakat építenek.
<em>Hír szerkesztése</em> Segítségre van szüksége a hároméves Hannának!
Az életmentő műtét közel 30 ezer euróba kerül, aminek az összegyűjtésére közösségi összefogás indult. Aki teheti, csatlakozzon!
<em>Hír szerkesztése</em> Minority SafePack: aki nem írta alá, még megteheti [AUDIÓ]
Még egy-két hétig folytatják a támogató aláírások gyűjtését.
Az Eurotrans Alapítvány szolgáltatásai ingyenesek.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 12 ezer szál csempészcigit koboztak el
Borossebesen volt a nagyobbik fogás.
<em>Hír szerkesztése</em> Kimentettek egy tinédzsert a Marosból a tűzoltók
A víz a derekáig ért, de nem tudott kijönni, mert beleragadt az iszapba.
<em>Hír szerkesztése</em> Felszámoltak egy drogbandát
Több mint ötezer Ecstasy tablettát találtak a Temes megyei fiataloknál.
<em>Hír szerkesztése</em> Nyárra költözhet vissza a Kultúrpalotába a Filharmónia [AUDIÓ]
Orgonát is kap az idén 105 éves épület.