Péntektől figyelhető meg a legtöbb hullócsillag

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 13-án hajnali 4 órakor várható, de már csütörtök estétől érdemes az eget kémlelni.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 13-án hajnali (román idő szerint) 4 órakor várható, de már csütörtök estétől érdemes az eget kémlelni – mondta el az MTI-nek Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza csütörtökön.

Mivel fényes lesz a Hold, kevesebb hullócsillagot észlelhetünk idén, azonban, ha olyan helyet keresünk, ahol a fényszennyezés kicsi, még telihold mellett is sokkal több hullócsillagot fedezhetünk fel, mint akár egy holdmentes városi égen. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy kisvárosban nézünk fel az égre óránként 8-10, a sötét, vidéki égbolton óránként 30-40, míg a nagyvárosokban csupán 1-2 hullócsillagot láthatunk majd – tette hozzá.

A csillagász magyarázata szerint a hullócsillagok fényességét két tulajdonság befolyásolja: a porszemek mérete és a Földhöz viszonyított sebességük. Mivel a Föld forgása során a bolygó hajnali oldala belefordul a porfelhőbe, az esti az ellenkező irányba halad. Ennek következtében jóval több hullócsillagot láthatunk, ha az éjszaka második felét választjuk megfigyelésre.

A Perseidák, csakúgy, mint minden hullócsillagraj, mikrometeoroidok sokaságából áll, s még a legnagyobbak is csupán mákszemnyiek. Ezek a mikrometeoroidok többnyire üstökösökből származnak. Az üstökösök a Nap közelébe érve erős aktivitást mutatnak, felszínükről gázok (kóma) és por (csóva) válik le, ez okozza látványos megjelenésüket. Ilyen üstökös 109P/Swift-Tuttle üstökös is, ami a Perseida meteorraj szülőégitestje. Erről az üstökösről származik a por, ami szebbnél szebb színes felvillanásokat okoz augusztus közepén éjjel az égen.

A rovatból ajánljuk:

Itt a majális teljes programja!
Fellép a Dolly Plusssz és a Zanzibár.
Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A helyszín ezúttal is a Neptun Strand, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt. A Dolly Plusssz és a Zanzibár koncertezik.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.