Gyulán töltsünk a poharunkba!

2018. április 21.
Április 27. és 30. között immáron 19. alkalommal kerül megrendezésre a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, az évről évre több ezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál.
<em>Hír szerkesztése</em> Gyulán töltsünk a poharunkba!

A négy nap alatt a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. Ráadásul ebben az időszakban Gyula a pálinka fővárosává lép elő, a főváros kulcsa minden évben megérkezik a fesztivál megnyitójára. Kevesen tudják, de közel 300 éves Gyulán a pálinkafogyasztási tradíció, hiszen a gyulai várban 1731-ben báró Harruckern János György alapította az első pálinkafőzdét a régióban.

A fesztiválon az ország több mint 20 pálinkagyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók: természetesen képviselteti magát a „hazai”, azaz a gyulai Pálinka Manufaktúra, de érkezik kiállító Tiszaföldvártól kezdve Újszilváson át egészen Győrvárról is.

A fesztivál kísérőrendezvényeként országos szakmai konferencia kerül megszervezésre, A pálinkáról másképpen címmel. A konferencia célja, hogy a pálinkagyártókat, -forgalmazókat, bérfőzőket, bérfőzetőket és magánfőzőket egy közös eseményen megszólítsák. Érdemes lesz a pálinka iránt érdeklődőknek részt venni az előadásokon, hiszen az alábbi témákat érintik:

  • Pálinkafogyasztási szokások – Dr. Balázs Géza, nyelvész, néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE intézetigazgató-helyettes
  • A pálinka pozitív élettani hatásai – Dr. Totth Gedeon, BGE intézetvezető, főiskolai tanár, CSc
  • Piaci szereplők 2018-ban – Barabás Attila, Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgató, Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület elnöke
  • Eredetvédelem a termelők szolgálatában – Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár
  • A pálinka, mint saját márkás termék az üzlethálózatokban – Békési Zoltán, Békési Pálinka Zrt.
  • Magánfőzésről másképpen – Dr. Gyenesei István, a Brillante – 2017 Párlat verseny legeredményesebb magánfőzője
  • Technikai újdonságok a lepárlásban – Lovassy György, okleveles élelmiszeripari mérnök, a Destillata és más nemzetközi versenyek magyar zsűritagja, hivatalos pálinka tréner és bíráló, a KOTHE cég hivatalos magyarországi képviselője.

A konferencia április 27-én 10.30-tól kerül megrendezésre az Erkel Hotelben, amelynek részvételi díja magánszemélyek esetében bruttó 3500 Ft. Előzetesen regisztrálni szükséges az info@gyulaipalinkafesztival.hu e-mail címen.

A fesztivál igazi színfoltja a pálinkalovagrendek felvonulása a 100 Éves Cukrászdától a Várkertig. Az erdélyi és a felvidéki lovagrend mellett Magyarországról 5 lovagrend képviselteti magát ezen az eseményen, ahol fúvósok, mazsorettesek kíséretében sétálnak a lovagrendek.

Új programelemmel is bővül a rendezvény: Barack a konyhában címmel. Az alprogram a Gyulai Almásy-kastély látogatóközpontban kerül megrendezésre április 28-án, szombaton 14.00 órai kezdettel, amely során bemutatják a látogatóknak az ételek és a pálinka kapcsolatát. A 2018-as évben a barackpálinka kerül a középpontba. Minden látogató ajándékba megkapja az erre az eseményre készült receptfüzetet, amelyben Prohászka Béla ajánlásával készült ételek receptjei – fotóval illusztrálva – olvashatók. Aki elkalauzolja a vendégeket:

  • Fabulya Attila, okleveles pálinkabíráló –Gyulai Pálinka Manufaktúra
  • Prohászka Béla –olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke
  • Balogh László, cukrászmester - Kézműves Cukrászda –Cadeau Bonbon Manufaktúra

A fesztivál kísérőrendezvényeként került meghirdetésre a Brillante – 2018 Pálinka és Párlat Verseny. A versenyre mindösszesen 850 minta érkezett határon innen és határon túlról is. Az ünnepélyes eredményhirdetésre az április 27. és 30. között megrendezésre kerülő Gyulai Pálinkafesztivál keretében kerül sor, a rendezvény szombati napján. Elsőként 13.30 órától Gyulán, a Városháza Dísztermében a Kereskedelmi Főzdék számára kiírt verseny díjait adják át, majd 16.30-tól már a rendezvényen a Bérfőzetők és Magánfőzők ünnepélyes eredményhirdetését tartják meg.

A Kereskedelmi Főzdék Pálinka Versenyén belül két fődíj:

  • • Brillante – 2018 legjobb pálinkája
  • • Brillante – 2018 legjobb kereskedelmi főzdéje,

míg a bérfőzetők és magánfőzők versenyén során az alábbi fődíjak kerülnek kiosztásra:

  • • Legjobb Magánfőzött Párlat
  • • Legeredményesebb Magánfőző
  • • Legjobb Bérfőzetett Párlat
  • • Legeredményesebb Bérfőzető
  • • Legeredményesebb Bérfőzde

Természetesen mindkét esetben champion, arany, ezüst és bronz minősítéseket is kapnak a benevezett tételek.

A program külön belépődíj köteles (3990 Ft). Regisztráció előzetesen az info@gyulaipalinkafesztival.hu e-mail címen lehetséges.

A főszereplő, a pálinka mellett a színpadon a magyar könnyűzenei élet jeles képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. Fellép többek között a P.Mobil, a Magna Cum Laude, Szabó Balázs Bandája, Republic, Kis Grófo, Oszvald Marika, a Neoton Família Sztárjai, de lesz egy Zenevonat szuperkoncert is az LGT sztárjaival, név szerint Solti Jánossal és Karácsony Jánossal, akik mellett a kísérő zenekar kiegészül Heinz Gábor Bigával és Veress Mónika, Nikával.

Vasárnap és hétfőn családi napot tartanak a szervezők: játékos kvízműsorral, játszóházzal várják a legkisebbeket. Ezeken a napokon 12 óráig ingyenes lesz a belépés a fesztiválon!

Látogasson el Ön is a gyulai Várkertbe és fedezze fel a legnemesebb hungarikumokat!

Információ: www.gyulaipalinkafesztival.hu

További hírek

Hír beküldése
A Ioan Slavici-színház művészei és amatőr színjátszók korhű jelmezekben játsszák majd el a történetet.
Hír beküldése
Negyven Arad és Hunyad megyei rendőr tartott egy időben hat házkutatást a múlt pénteken a Hunyad megyei Zsilyvajdejvulkánban, ahol azzal gaynúsítottak öt férfit és egy nőt, hogy két rablást és három betörést hajtottak végre nemrég Arad, Hunyad és Krassó-Szörény megyék több településén.
Hír beküldése
Szeptember 28-án, pénteken lesznek a nyitó rendezvények.
<em>Hír szerkesztése</em> Gólzáporos pályaavatót játszott az UTA
Az aradiak magabiztos győzelmet arattak a 2. Liga második fordulójában.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 60 ezren tüntetnek a kormány ellen
Több mint hatvanezresre duzzadt a bukaresti Victoriei téren tüntető tömeg. Újabb dulakodás tört ki a csendőrök és demonstrálók között. A bukaresti tájékoztatása szerint eddig 172-en szorultak orvosi ellátásra. Kilenc személyt szállítottak kórházba, közülük ketten csendőrök. A tüntetők elmondták: ki akarták fejezni szolidaritásukat az anyaországban hátrahagyottakkal.
<em>Hír szerkesztése</em> Holttestet emeltek ki a feltóti víztározóból
A búvároknak 240 hektáros vízfelületet és 4-től 16- méterig terjedő mélységet kellett „átfésülniük”. Egy 28 éves férfi az áldozat.
<em>Hír szerkesztése</em> Tisztújításra készül a gazdaszervezet
Ifj. Zágoni-Szabó András az elnöki poszt várományosa.
<em>Hír szerkesztése</em> Egy halott és öt sérült a nagylaki balesetben
Mentőhelikoptert is kellett hívni az egyik sérülthöz.
<em>Hír szerkesztése</em> Pécskán bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést
Minden második hétfőn viszik el a műanyag és a fém hulladékot.
<em>Hír szerkesztése</em> Zárva marad a Menyháza környéki turistautak fele
Még nem takarították el a tavaly szeptemberi vihar nyomait.