Május végéig visszafizetik a környezetvédelmi bélyegilletékeket

2019. május 5.
Május végéig visszakapják a járművek forgalomba helyezésekor befizetett környezetvédelmi bélyegilletékeket a gépkocsi-tulajdonosok, és az Országos Adóhatóságnak (ANAF) addig ki kell állítania ehhez az összes szükséges adóhatósági határozatot – jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter vasárnap a Hunyad megyei Lupényban.
<em>Hír szerkesztése</em> Május végéig visszafizetik a környezetvédelmi bélyegilletékeket
A bélyegilleték, amíg érvényben volt, főleg a használt autók árát pumpálta fel | Fotó: aradon.ro

„Hétfőn ellenőrzést végzek az adóhatóságnál. Május hónap folyamán vissza kell fizetnünk a környezetvédelmi illetéket. A pénzek ki vannak utalva, nem lesznek gondok” – mondta Teodorovici. A sajtó azon kérdésére, hogy az adóhatóságnak van-e pénze az illetékek visszafizetésére, Teodorovici azt válaszolta, hogy az összegeket a pénzügyminisztérium biztosítja.

„Az ANAF alkalmazottai végezzék a dolgukat. Nekünk, a minisztériumnak pedig az a dolgunk, hogy az alapokat kiutaljuk mind a Környezetvédelmi Alapnak, mind az ANAF-nak. A pénzügyi részt a pénzügyminisztérium biztosítja, az ANAF pedig hajtsa végre a kifizetéseket május végéig” – szögezte le a pénzügyi tárca vezetője. A környezetvédelmi bélyegilletéket 2013-ban vezették be, miután az európai bíróság az azt megelőző valamennyi, a gépkocsik forgalomba íratására kivetett adófajtát törvénytelennek, a szabadpiaci elvekkel ellentétesnek találta.

A román kormány 2007 óta vezette be sorban az első forgalomba helyezési, majd a környezetszennyezési, illetve gépjárműilletéket. A környezetvédelmi bélyegilletéket 2017 februárjában szüntették meg európai nyomásra, és bejelentették, hogy peren kívül mindenkinek visszafizeti a begyűjtött összeget.

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> Faragó Péter: a mai választás a magyarság erőpróbája [FRISSÍTVE]
Országszerte közel 19 millió embert várnak az urnák elé a választásra és a népszavazásra.
Hír beküldése
Egy 11 gyerekes családapa életét vesztette a balesetben.
<em>Hír szerkesztése</em> NB I: Fehérvárra szerződik a simonyifalvi csatár
A bronzérmes DVSC-től az ezüstérmes Vidihez igazol Zsóri Dániel.
<em>Hír szerkesztése</em> Winkler Gyula EP-választási kampányfinise Arad megyében [AUDIÓ]
A jelölt szerint figyelemfelkeltésből függesztette fel az együttműködést az RMDSZ a kormánypártokkal.
<em>Hír szerkesztése</em> Mária főhadnagy – nagyoperett a kamaraszínház bérleteseinek
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverésének 170. évfordulójára készült programsorozat díszelőadása.
<em>Hír szerkesztése</em> Felmondja a parlamenti együttműködést az RMDSZ
Az úzvölgyi temetőgyalázás miatt a „helyzet rendezéséig” nem támogatják a kormánykoalíciót.
<em>Hír szerkesztése</em> Bemutatta új edzőjét az UTA [AUDIÓ]
Bálint György László júliustól veszi át a csapatot, amellyel az első három hely egyikét célozza meg.
Hír beküldése
Arad, Bihar és Hunyad megyére adtak ki riasztást.
<em>Hír szerkesztése</em> Elindult a paradicsom-termesztési támogatási program
A termelők hektáronként háromezer euró támogatást kaphatnak.
<em>Hír szerkesztése</em> Winkler Gyula Nagyiratosra látogat
Pénteken lakossági fórumon veszt részt a EP-képviselő.