Bűnvádi eljárás 24 tonna ammónium-nitrát nem megfelelő tárolása miatt

Bűnvádi eljárást indítottak egy 54 éves hévízkarándi (Cărand) flrfi ellen, aki nem a szabályoknak megfelelő körülmények között tárolt 24 ezer kilogramm ammónium-nitrátot.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleménye szerint a férfit szerdán azonosították a helyi rendőrőrs munkatársainak segítségével, és megtalálták a gazdaságában a zsákokban álló ammónium-nitrátot.

A vízmentes ammónium-nitrát erélyes oxidálószer, robbanószerek készítésére használható. Magas nitrogéntartalma miatt közvetlenül műtrágyaként vagy műtrágyagyártásra használják. Műtrágyaként oxidáló tulajdonsága miatt csak kristályvizes formában, általában más vegyületekkel keverve stabilizálják.

A rendőrség veszélyes anyagok levegőbe vagy talajba juttatásának gyanújával indított vizsgálatot. Közleményükben felhívták a figyelmet, hogy a veszélyes anyagok nem megfelelő körülmények közötti tárolása bűncselekménynek minősül, és a közeljövőben hasonló razziákat fognak tartani, mint a Borossebestől északra lévő településen.

A rovatból ajánljuk:

Ketten megsérültek egy Zimándköz határában történt autóbalesetben
Egy 66 éves nőt eszméletlen állapotban húztak ki a járműből a tűzoltók, és a kórházba szállítottak. Az 51 éves férfi a helyszíni ellátást követően elutasította a kórházi kivizsgálást.
Kiégett egy autó, miután egy másik járműről átpattant egy szikra
Bár gyorsan eloltották a lángokat, a kocsi totálkáros lett.
Tizenkilencre lapot – lebukott két embercsempész, büntetőeljárás indult ellenük
Közel húsz ázsiai és afrikai bevándorlót akartak illegálisan átjuttatni a határon.
Két járműbe rejtőzve próbált meg kijutni az országból Nagylaknál 16 bevándorló
Egy román és egy bolgár sofőr kamionjában rejtőztek el.
Tömegbalesetet okozott egy 74 éves autóvezető, aki belehalt a sérüléseibe
Egy jobbkanyarban a kisautó átsodródott a szemközti sávba.