Ország-világ

Több mint húsz minisztérium lesz

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint húsz minisztérium lesz
Kedden terjesztik a kiszemelt miniszterek listát jóváhagyásra a PSD, illetve az ALDE vezetőtestületei elé. A több mint 20 minisztérium közül négynek a vezetését kapja meg a koalíciós partner, az ALDE. Ugyanakkor a tervek szerint 8 hölgy is helyet kap majd a Grindeanu-kabinetben. Önálló minisztérium foglalkozik majd a turizmussal, a víz- és erdőgazdálkodással.

Kedd délben ül össze az új parlament

Az alsó- és felsőház ünnepi ülés keretében nyitja meg a 2016–2020-as törvényhozási ciklust. A 136 megválasztott szenátor közül hétfő délutánig 97-en, a 329 képviselő közül pedig hozzávetőlegesen 180-an teljesítették a mandátumátvételhez szükséges formaságokat. Az új honatyák szerdán teszik le a hivatali esküt.