Zárva maradnak az iskolák ebben a tanévben

Ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat – jelentette be hétfőn Klaus Iohannis államfő.

Az elnök délben Ludovic Orban miniszterelnökkel és a koronavírus-járvány elleni védekezésben érintett miniszterekkel, szakemberekkel tartott egyeztetést a szükségállapotot követő enyhítések fokozatos gyakorlatba ültetéséről.

„Az a döntés született, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat. A tanulók, az egyetemisták már nem jelennek meg fizikailag az intézményekben” – közölte az államfő.

Hozzátette: a tanév hivatalosan június 12-én zárul. Iohannis szerint az oktatás nem áll meg, a diákok online tanulnak tovább pedagógusaik segítségével, de a jelenlegi alapján zárják le őket, de szükség esetén lehetőség lesz külön felmérőre.

A nyolcadikosok cikluszáró vizsgáját, miként az érettségit is meg fogják szervezni, a szükséges óvintézkedések meghozatalával és betartásával. Iohannis elmondta, hogy a vizsgára érkező diákok testhőmérsékletét megmérik majd, mielőtt részt vennének a szigorlaton. A végzős osztályok tanulói – a távolságtartási szabályok szigorú betartásával – június 2. és 12. között vehetnek részt felkészítőkön. Iohannis hozzátette: a vizsgák a betervezett időpontokban lesznek. A felkészítők legtöbb két-három órát tartanak majd, egy teremben legtöbb tíz gyerek lehet. Az államfő hozzátette, hogy az érettségi és a képességvizsgákat az eredeti program szerint kell megtartani, de a távolságtartási szabályok szigorú betartásával.

Agerpres / Hotnews

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.