Magyarország ezután napközben engedi keresztül az átutazókat

A Nyugat-Európába tartó uniós állampolgársággal rendelkező vendégmunkások péntektől napközben is áthaladhatnak Magyarország területén – közölte esti Facebook-bejegyzésében a román határrendészet a magyar hatóságokra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a munkaviszonyukat igazolók román idő szerint 11 és 23 óra között szelhetik át Magyarországot, az arra kijelölt útvonalon, és csak kijelölt pihenőhelyeken állhatnak meg. A magyar hatóságok a március 18-tól korlátozták a személyforgalmat a határátkelőkön a koronavírus-járvány elleni védekezésként, a román külügyminisztérium kérésére azonban egy humanitárius folyosót nyitottak meg a hazatérő vendégmunkások számára.

Később a két ország közti egyezmény értelmében fokozatosan megnyitották a kisebb határátkelőhelyeket a határsáv 30 kilométeres körzetében élő ingázók előtt, a távolabbról érkezők/utazók viszont csak a nagylaki országúti határátkelőhelyet használhatják.

Mostanáig éjjel egy négyórás idősávot hagytak meg a vendégmunkásoknak az áthaladásra, ezt most kiterjesztették 12 órásra a magyar hatóságok.

Csak azokat engedik át, akiknek nincsenek koronavírus-fertőzésre utaló tüneteik és alávetik magukat a szűrővizsgálatnak, jogosultak a schengeni térségben való közlekedésre (EU-állampolgárok), valamint igazolni tudják úticéljukat, illetve, hogy beléphetnek a célországba.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.