Bővül a 65 év felettiek kijárási időkorlátja

Hétfőtől kezdődően a 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve este 19 és 22 óra között mehetnek ki a házból, jelentette be hétfőn Klaus Iohannis államfő.

„Tekintettel arra, hogy egyre melegebb lesz az idő, és a megállapított intervallumot is túlságosan rövidnek tartották, mától kezdve, ugyancsak katonai rendelettel, ez az intervallum megváltozik. Tehát a 65 évesnél idősebb embereknek napi két intervallum áll rendelkezésre: reggelenként 7 és 11, és este 19 és 22 között mehetnek ki a házból, akár vásárolni, akár egy kis mozgásra a ház körül" – – jelentette be Klaus Johannis államfő hétfő kora délutáni televíziós beszédében, amelyen a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések fokozatos enyhítéseit ismertette.

Az érintettek akkor is csak indokolt esetben és lakhelyelhagyási nyilatkozattal mehetnek el otthonról.

Az államelnök hétfőn megbeszélést tartott a COVID-19-cel kapcsolatos intézkedésekkel kapcsolatban. A találkozón részt vett Ludovic Orban miniszterelnök, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, Marcel Vela belügyminiszter, Monica Anisie oktatási miniszter és Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelem vezetője.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.