Elmarad a vándorszínház kisiratosi előadása

Nagyzerénden fellépnek, és lehet, hogy Aradon is lesz bemutató.

Az ötödik évadának végén járó Bánsági Vándorszínház augusztus 3-ra, péntek estére tervezett kisiratosi előadása elmarad – közölte Aszalos Géza, a társulat alapítója.

A Temes és Arad megyei településeken turnézó társaság idén Molnár Ferenc Az ibolya című végjátékával járja a térséget (Aszalos Géza rendezésében), és már hagyománnyá vált, hogy Kisiratoson is fellép. Idén sajnos a bemutató egybeesett a citeratáborral, és a vendéglátók nem tudták megoldani a színészek megfelelő szállását – mondta a rendező. „Minimális feltételeket sem tudtak volna biztosítani, ami egy több hete úton lévő, dízsletet építő-bontó, előadást játszó társaságnak kellett volna, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy nem játsszunk. Nincs harag, jövőre újra eljövünk, és igyekszünk megfelelőbb időpontot találni” – nyilatkozta.

Nagyzerénden, auguszus 4-én, szombaton megtartják az előadást, ami este kilenc órakor kezdődik a kultúrház előtti téren (rossz idő esetén a művelődési otthonban). Egyeztetés alatt áll egy augusztus 6-i, hétfői előadás is az aradi Jelen Házban.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.